Hazai fejlesztésű és gyártású telenovella indul az RTLII-n

2017. október 24. 16:20 - emTV.hu

Október végén indul az RTLII legújabb hazai fejlesztésű és gyártású napi sorozata, az Oltári csajok. A telenovellát száz estén keresztül követhetik majd nyomon a nézők. Kalamár Tamás, a produkció showrunnere romantikus, szenvedélyes, ugyanakkor kalamajkáktól sem mentes szórakozást ígér! A sorozat premierje az RTL Klubon lesz, a további részek pedig az RTLII-n.

oltari_csajok_kreativ.png

A történet szerint három lány, az Erdész nővérek mozgatják a fő szálakat, akikhez természetesen szorosan kapcsolódik három férfi karakter is. A mai Budapesten játszódó telenovella főszereplői boldogságot és szerelmet keresnek a fővárosban. A vidékről felköltözött testvérek mindannyian más-más vágyakkal érkeznek, és mindent elkövetnek azért, hogy álmuk valóra váljon. Amikor felmerül a lehetősége egy mesés kastély megöröklésének, amit az először házasodó testvér kap, mindhárom lány versenybe száll érte. Az, hogy ki lesz a nyertes, a történet végére kiderül, ám addig is számtalan izgalomnak lehetünk tanúi.

A főbb szerepekben budapesti és vidéki színházak, tehetséges színészei: Horváth Sisa Anna, Hartai Petra, Michl Juli, Jaskó Bálint, Dér Zsolt és Ember Márk láthatók. Akik mellett többek között a Kossuth-díjas színésznővel, Hűvösvölgyi Ildikóval, Danics Dórával, Fehér Adriennel és Agócs Judittal is találkozhatnak a tévénézők.

Az egyedi, inkább filmes produkciókra jellemző, négyoldalú díszleteknek köszönhetően különleges képi világ tárul majd a nézők elé. A sorozat egyik betétdalát Danics Dóra énekli, amelyhez a zenét Som Krisztián, a szöveget pedig Czutor Zoltán írta.

A telenovella showrunnere Kalamár Tamás, a producer Ondruss Ilona.

A sorozattal hamarosan részletesebben az emTV-hu-n is foglalkozunk!

Oltári csajok premier
október 28. szombat 18:45
RTL Klub

Oltári csajok premier-epizódok
október 30-tól hétköznap 20:30
RTLII

emTV.hu // Red Lemon Media

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr9113068184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása