Új epizódokkal folytatódik a Lakástalkshow

2017. november 17. 14:00 - emTV.hu

Új évaddal indul az internetről a televízió képernyőjére költöző Lakástalkshow december 4-én a Viasat3-on. A beszélgetős műsorban a sztárokat Lovász László, a népszerű műsorvezető kérdezgeti, akinek a hírességek legféltettebb titkaikat is elárulják: többek között Gáspár Laci, Geszti Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, Steiner Kristóf, Kovács Patrícia és Gesztesi Károlyis őszintén vall magánéletről és hivatásról egyaránt.

lovasz_laszlo_1.jpg

A Lakástalkshow második évadában ismert színészek, énekesek és humoristák mesélnek magukról, ezúttal sem a megszokott rutinválaszokat adva. A műsort egy lakásban, távirányított kamerákkal rögzítik, az interjú ideje alatt pedig kizárólag a vendég és a műsorvezető tartózkodik a helyiségben, hogy még inkább megnyíljanak a hazai hírességek. A Lakástalkshow második évadában is feltűnnek majd extra tartalmak a beszélgetés mellett: a hírességek bejátszásokban szembesülhetnek azzal, milyennek látják őket barátaik, rokonaik, hogyan vélekedik róluk az utca embere.

lovasz_laszlo_2.jpg

A műsor házigazdája továbbra is az ismert műsorvezető, Lovász László, aki 2012 óta vezeti a korábban csak interneten, tavaly óta pedig már a Viasat3 képernyőjén látható műsort.

"Sok olyan vendégem lesz, akiket már régóta szerettem volna vendégül látni az ország legkülönlegesebb beszélgetős műsorában, remélem, hogy én magam is sokat tanulok majd azoktól az emberektől, akiket még nem is ismerek.A műsor forgatása most zajlik, napi két beszélgetést, két zenei produkciót rögzítünk, egy lakásban két hétig együtt, mint egy család"

– mesélte Lovász László.

lovasz_laszlo_3.jpg

A tévés verzióban már nem csak a nappaliban, de a hálóban és a konyhában is beszélget vendégeivel, így minden egyes helyiségben életük más-más területeibe engednek bepillantást. Ráadásul minden epizódot élő zenei produkció zár, így többek között a Bagossy Brothers, a Carbonfools és az Esti Kornél is zenél a műsorban.

Lakástalkshow
december 4-től hétfőtől csütörtökig késő este
Viasat3

emTV.hu // Eurolex // fotók: Labancz Viktória / Viasat3

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr3413292387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása