Tematikus műsorkínálattal ünnepli a nemzetközi férfinapot a DoQ

2017. november 19. 10:30 - emTV.hu

November 19-én tartják a nemzetközi férfinapot, melynek tiszteletére tematikus műsorkínálattal készül a DoQ vasárnap: este hét órától a József: a hallgatag szent című nagyfilmben a nézők megismerhetik Józsefet, aki önfeláldozó magatartással szerette és óvta a családját. Majd nyolc órától a Gyerekkatonák című film mutatja be a világ legrettenetesebb hadseregét, melyben gyermekkoruktól megfosztott fiatalokat kényszerítenek harcra. Végül kilenc órától a Veterán bajtársak mutatja be, hogy a bajtársiasság és egymás feltétel nélküli segítése milyen hatással van a fronton harcoló katonák életére.

doq_gyerekkatonak_2.jpg

Tematikus műsorokkal jelentkezik vasárnap a DoQ, melynek középpontjában történelmi hőstettek, példaértékű férfiak állnak. Este hét órától József: A hallgatag szent című film kerül képernyőre, amely a kétkezi munkások védőszentjéről, Jézus nevelőapjáról, Szűz Mária jegyeséről, egy csodálatos magatartású férfi életéről szól, aki példát statuáló szeretettel és figyelemmel védte családját.

Ezután nyolc órától a Gyerekkatonák című nagyfilm kerül adásba, melyben megismerhetjük azon sanyarú sorsú gyermekeket, akiknek túl hamar jött el a felnőttkor. A világ hadseregeiben harcolnak, sokszor életüket áldozzák hazájukért. Pillanatok alatt átváltoztatták ártatlan személyiségüket vad gyilkológépekké. A megrázó felvételeket feltáró film olyan országokat barangol be, mint például Kolumbia, Szudán vagy Uganda.

Ezt követően, a tematikus nap lezárásaként kilenc órától a Veterán bajtársak című filmet láthatják a nézők, melyben önfeláldozó férfiak küzdenek együtt, egymásért. Ezek a páratlan bátorsággal rendelkező katonák életüket sem sajnálva állnak ki hazájukért az ellenséges erők támadásában. Az ínséges időkben is feltétel nélkül, testvérként védik egymást. De vajon mi történik, ha az ember bevetés közben örökre elszakad hű társától? Sikerül valaha megtalálniuk egymást?

Kövesd a férfiak világnapja tematikus műsorokat november 19-én este héttől tízig, a DoQ műsorán!

emTV.hu // Red Lemon Media

komment
Címkék: DoQ

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr6613310493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása