Steiner Kristóf: Én határtalan akarok lenni

2018. január 11. 13:35 - emTV.hu

A Lakástalkshow ma esti vendége a vegán konyhaművészet szerelmese, Steiner Kristóf, aki egy könnyed főzés közben őszintén vall korábbi étkezési zavarairól, a buddhista neveltetéséről, magánéletéről, válságairól és ambícióiról. A Viasat3 műsorában azt is elárulja, miért költözött el Izraelbe, hogyan élte meg férjével a szakítást, és miként találta meg új párját, Nimrodot.

lab_5406.jpg

Steiner Kristóf a Lakástalkshow ma esti adásában nyíltan beszél magánéleti válságáról, hogy miként élte meg a szakítást férjével, akivel kilenc év után váltak szét. Kamaszkorában még kereste a drámát, de kilenc év drámai kapcsolat már túl sok volt. Egymás tisztelete és szeretete megmaradt, ám a folyamatos konfliktusok végül véget vetettek a kapcsolatuknak.

"Kilenc év nagyon hosszú idő a drámázáshoz. Irracionális tudtam lenni, egy idő után önmagam számára váltam fárasztóvá, viszont a kapcsolat dinamikája valahogy nem változott. Hiába, én már nagyon próbáltam leépíteni a drámát, valahogy a dráma még mindig ott volt. Nagyon sokféleképpen magyarázhatjuk, hogy mi történt, de végső soron az történt, hogy elsodródtak egymástól a céljaink, az életcéljaink, az értékrendünk és akármennyire is szerettük egymást, egyszerűen már nem lehetett ezt a két embert együtt tartani"

– mesélte Steiner Kristóf. Lassan két éve alkotnak egy párt Nimroddal, akivel teljes a harmónia és a család bővítése is szóba került már köztük – mesélte Lovász Lászlónak. Kristóf már régóta vágyik az apaságra, ám most érzi igazán érettnek magát a gyermekvállaláshoz, azonban ez még várat magára.

"Az, amit mi együtt megtapasztalunk, az egy teljesen más lényegű kapcsolat. Száz százalékosan egymás természetes módon való támogatása. Én olyan szinten rosszul vagyok már a drámától, hogy abban a pillanatban, hogy feszültség van, én nem bírok nem beszélni róla és azonnal a legrövidebb utat keresem, hogy hogyan jutunk el arra a pontra, hogy ezt az egészet el tudjuk engedni"

– árulta el őszintén Kristóf.

lab_5341.jpg

Nem mindig volt ekkora a harmónia, Kristóf életében is voltak nehéz időszakok. A Viasat3 műsorában őszintén beszél Lovász Lászlónak étkezési zavarairól is, hogy hogyan élte meg és küzdötte le az anorexiát és a bulémiát. A nehéz időszak után ma már nyoma sincs az étkezési zavaroknak, sőt a vegán életmódot választó Kristóf a műsorban Lovász Lászlónak is kedveskedik egy vegán finomsággal.

"Én nagyon vékony akartam lenni. Elkezdett kialakulni bennem egyfajta ilyen maximalizmus és megfelelési kényszer önmagam felé és ebbe beletartozott az is, hogy nem nézhetek ki úgy, mintha én nem tudnám száz százalékosan kontrollálni az életemet"

– ismerte el az egykori műsorvezető. De, hogy milyen is valójában Steiner Kristóf, azt nehéz lenne behatárolni. Buddhista szülők gyermekeként mindig is hagyták kiteljesedni, elfogadták olyannak, amilyen és ez az életszemlélet az ő gondolkodásmódjában is tükröződik.

"Én határtalan akarok lenni. Nem akarom, hogy az ország behatároljon engem, nem akarom, hogy a szakmám behatároljon engem, nem akarom, hogy az behatároljon engem, hogy milyen nemű emberrel kell együtt élnem, én ebben hiszek"

– magyarázta Kristóf.

Lakástalkshow
január 10. szerda 23:00
Viasat3

emTV.hu // Eurolex // fotók: Labancz Viktória / Viasat3

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr8313566457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása