Kökény Attila: "Azt sem gondoltuk, hogy bejutunk az elődöntőbe"

2018. február 21. 16:00 - emTV.hu

A Sláger TV Híradójának következő, csütörtöki adásának vendége Kökény Attila lesz, aki nemrég A Dal című zenei versenyen vett részt, amely az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előszobája. Az énekes a produkció alatt átélt élményeiről és reményeiről mesélt. Habár a döntőbe végül nem jutottak be, az énekes reméli, hogy kaput nyitottak egy új stílusnak a műsor alatt, hiszen az általuk előadott, és a zsűri által is nagyra értékelt dal kilógott a műsor többi szerzeményének sorából. Hogy milyen élményei voltak Attilának a műsorban? Hogyan élte meg a szereplést és végül a kiesést? Kiderül a csütörtöki Sláger TV Híradóból.

kokenyattila_slagertvhirado_1.jpg

Kökény Attila régóta meghatározó pontja a magyar zenei életnek. Több tehetségkutatóban is kipróbálta már magát és otthonosan mozog többféle zenei stílusban is. Az Dal 2018-ban való szereplése kapcsán most a Sláger TV Híradójának vendége lesz, ahol elmeséli a megmérettetés alatt szerzett tapasztalatit és élményeit.

Habár Kökény Attila, Szőke Nikoletta és Szakcsi Lakatos Róbert triója végül nem jutott be a döntőbe, az énekes nagyon bizakodó, hiszen sikerült megmutatni a műsor által egy nem túl populáris stílusú dalt a szélesebb közönségnek is.

"Valójában a tudtunkon kívül kerültünk be a jelentkezők közé, a szerző a Sláger menedzsmenttel közösen küldte be a dalt, így hatalmas meglepetés volt számunkra, mikor kiderült, hogy bejutottunk a legjobbak közé. Nagyon örülök neki, hogy így alakult, az egész műsor alatt igazán jól éreztük magunkat. Az Életre kel kifejezetten jól sikerült szerzemény mi pedig az előadásunkkal igyekeztünk belőle a legtöbbet kihozni. Újdonságot jelentett számunkra, hogy ebben a műsorban nem az előadók személye az elsődleges, hanem tényleg a dalok versenyeznek. Sok ismerőssel találkoztunk a próbák és az előadások alatt, ott volt Tolvai Reni, Király Viktor vagy Vastag Tomi is. Jó volt őket újra látni és azzal, hogy ilyen remek csapat gyűlt össze alap volt a jó hangulat a próbák és az élő adás alatt is.

Eleinte azt sem gondoltuk, hogy bejutunk az elődöntőbe, hiszen ez elsősorban egy popzenei műsor, a mi dalunk pedig a jazzből merít és arra építkezik. Hatalmas lehetőség és szuper élmény volt megmutatni a szélesebb közönségnek is a szerzeményt. Remélem, hogy ezzel kaput nyitottunk a stílusnak"

– mondta el Kökény.

Sláger TV Híradó
csütörtök 16:55
Sláger TV

emTV.hu // Good PR Solution

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr8813687754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása