Czutor Zoli fityiszt mutat a mai fiataloknak

2018. május 10. 09:00 - emTV.hu

Czutor Zoli mindig is a szókimondó stílusáról, társadalomkritikus véleményalkotásáról volt híres. A Belmondo frontembere ezúttal sem fogta vissza magát: bandája új klipjében alaposan beolvas a mai fiataloknak. A görbe tükörrel odadörgöli a Z generáció orra alá, hogy nem megélik, hanem kütyüikkel csak dokumentálják a fontos pillanatokat. Többek között erről is mesél a Sláger TV Híradó csütörtöki adásában, amelynek másik vendége az a Knapik Tomi lesz, akinek együttese, a Fiesta körül egy hamis pletyka keringett az elmúlt napokban – de végre tiszta vizet önt a pohárba.

czutor_zoli_1.png

Czutor Zoli, a Belmondo együttes frontembere vadonatúj klipjüket mutatja be a Sláger TV Híradójának csütörtök esti adásában. Mint azt megtudhatjuk tőle, a friss sláger üzenete igencsak aktuális: a közösségi média, és a fiatalok ehhez való viszonyát dolgozták fel. Zolit mindig is foglalkoztatta a társadalomkritika, és ez most egy olyan téma, amit szívesen mutatnak be, még akkor is, ha a kritikájukra a Z generáció szülöttei kissé sértődötten felhúzzák a szemöldöküket.

"Az, ahogy reagálok a világra, sokszor csak úgy kibukik belőlem, nem tudom megállni. Nem lehet mindig arról írni, hogy szép az élet, néha komolyabb témákhoz kell nyúlni, amik kicsit közelebb vannak a valósághoz. A Pár piálás című albumunkon persze sok olyan dal van, amelyek inkább bulisak, de a Mindennél van még jobb klipjében egy nagyon komoly üzenet is szerepet kap. A videóban két szemszögből látjuk a sztorit, az egyik egy ízig-vérig belmondós színpadkép, a másik pedig a közönség, ahol több fiatal folyamatosan telefonnal veszi a koncertet. Így csak a telefonjukon keresztül látnak minket, és valójában az igazi élményeket nem élik meg

– mesélte a zenész.

knapik_tamas_fiesta.png

A Fiesta gitárosa, Knapik Tomi is feltűnik a csütörtöki adásban. A rajongók legnagyobb örömére az együttes nemrégiben új dallal rukkolt elő, csakhogy ezzel nem kis riadalmat okoztak követőik körében. A legfrissebb nóta ugyanis Pintácsi Vikivel közösen készült, a netes fórumokon pedig azonnal megindult a találgatás: Kocsis Renátát lecserélték Vikire?

"Ez az együttműködés csak ideiglenes volt, a mostanában nagyon divatos featelésről van szó. Egy dal erejéig álltunk össze, Viki nem tagja az együttesnek. Remek kirándulás volt, de Kocsis Renátával már négy éve dolgozunk, nagyon megtaláltuk a közös hangot, és a továbbiakban is vele teljes a csapat"

– tisztázta a helyzetet Tamás.

Ha kíváncsi vagy a Fiesta aktuális felállására, valamint a Belmondo klipjére, amelynek premierje közvetlenül az adás után lesz látható, ne hagyd ki a Sláger Híradót!

Sláger TV Híradó
május 10. csütörtök 17:00
Sláger TV

emTV.hu // Good PR Solution

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr2113903364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása