Aranyosi Péter és Dombóvári István sárkányok elől menekült

2018. június 11. 14:30 - emTV.hu

Újabb rendhagyó adással jelentkezik ma az idén tízéves Showder Klub: az RTLII-n este tíz órakor kezdődő adásban ugyanis egy őrületes közös műsor keretében nem egy, hanem két stand upos áll egyszerre a színpadra.

showderklub_logo.jpg

Aranyosi Péter és Dombóvári István civilben is nagyon jó barátok, így nem csoda, hogy közös szenvedélyüknek, az utazásnak is együtt hódolnak. Az évek során átélt rengeteg élményből született meg a Ketten az úton című előadás. Már maga a felkészülési folyamat is rendhagyó volt: ahelyett, hogy leültek volna összerakni az estet, inkább elutaztak és ebből született meg a produkció. A páros Spanyolországban, Németországban, sőt még Indonéziában is járt, az utóbbiról készült videofelvételek a műsorban is szerepelnek majd.

"Az est folyamán olyan fajsúlyos kérdésre is választ kaphatnak a nézők, hogy milyen érzés Komodo szigetén libasorban vonulni a sárkányok elől"

– fogalmazott Aranyosi Péter.

A műsorból természetesen a belföldi történetek sem maradhatnak ki.

"A legjobb sztorik mindig a hakni sztorik"

– tette hozzá Dombóvári István.

A Showder Klub különleges születésnapi adását a nézők hétfőn este tíz órától láthatják az RTLII-n, az ismétlést pedig pénteken 22:35-től az RTL Klub műsorán.

emTV.hu // RTL Magyarország

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr7114040558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása