Elindult az RTL Híradó Év Embere szavazása

2017. december 22. 18:20 - emTV

Az RTL Magyarország Hírigazgatósága 2012 óta hirdeti meg Az Év Embere díjat. A jelöltek között olyan emberek szerepelnek, akik a piacvezető kereskedelmi hírműsor szerkesztőség szerint kitartásukkal, emberségükkel, vagy teljesítményükkel 2017-ben példát mutattak. A listán idén is tíz jelölt szerepel, akikre január 1-ig szavazhatnak a nézők.

Enyedi Ildikó filmrendező tizenkilenc év szünet után készítette el a Testről és lélekről szóló filmjét, amellyel ő és a stáb sikert sikerre halmoz. Magyarország ezt a filmet jelölte Oscar-díjra, és Enyedi Ildikót beválogatták a díjról döntő Amerikai Filmakadémia tagjai közé, valamint a Velencei Filmfesztivál zsűrijébe.

Sárosdi Lilla színésznő az Egyesült Államokban kirobbant zaklatási botrányok nyomán októberben írta ki a facebookjára, hogy tizennyolc éves korában egy ismert színházi rendező molesztálta. Először nem mondta el, kiről van szó, nem sokkal később viszont megnevezte a zaklatóját, Marton Lászlót. A Vígszínház elismert főrendezője néhány nap után távozott az intézményből és egyetemi oktatói pályáját is befejezte.

Korábban még levegőt is nehezen kaptak, de a sikeres tüdőátültetés után még arra is volt erejük, hogy megmásszák az 5895 méter magas Kilimandzsárót Afrikában. Garda Péter és Balogh Krisztián Péter sikeresen teljesítette a kemény túrát, ráadásul oxigénpalack nélkül. Magyarországon alig két éve végeznek tüdőátültetést, eddig majdnem negyven ember kapott új tüdőt.

Vígh György, a fővárosi Szinyei Merse Gimnázium testnevelő tanára ott volt azon a diákokat szállító buszon, amely súlyos balesetet szenvedett januárban egy olasz autópályán. Saját testi épségével nem törődve visszament az égő járműbe, és több diák életét is megmentette, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Vígh György a balesetben mindkét gyermekét elvesztette.

Vajda József az ország egyik leghíresebb pékmestere korábban multicégeknél dolgozott, és az álma teljesült, amikor megnyitotta első kézműves pékségét. Számtalan segélyakciót szervezett: hajléktalanoknak ad a kenyeréből, és összeverbuválta a főváros össze kézműves pékjét, hogy kenyeret vigyenek egy hátrányos helyzetű borsodi falu lakóinak.

A jelöltek közt szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar. A világhírű magyar szimfonikus zenekar és vezetője, Fischer Iván visszajár a világ legrangosabb hangversenyhelyszíneire, eközben fontosnak tartják, hogy a klasszikus zenéhez itthon olyanok is hozzájussanak, akik amúgy nem járnának koncerttermekbe.

Deák Kristóf hatalmas meglepetést okozva idén elnyerte a legjobb rövidfilmért járó Oscar-díjat Mindenki című alkotásával. A 35 éves filmrendezőt 2017-ben tagjai közé választotta az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia. A szakember most arra készül, hogy Hollywoodban több filmes projektben is részt vegyen.

Baji Balázs atléta nyáron óriási sikert ért el a londoni világbajnokságon: bronzérmet szerzett a száztíz méteres gátfutásban. Ez volt az első alkalom, hogy magyar sportoló szabadtéri világbajnokságon érmet szerzett. A huszonnyolc éves élsportoló sokszoros országos csúcstartó több számban is.

Pop Mert Julián a Házon kívül nagy port felvert riportjának egyik főszereplője. A bicskei nevelőotthonban felnőtt fiú volt egyike azoknak, akik bátran kiálltak a nyilvánosság elé, és elmesélték, őket és társaikat hogyan molesztálta az intézet igazgatója. Julián kiállásának köszönhetően megszűntek a zaklatások: a vezetőt eltávolították az otthonból, és már folyik ellene a bírósági eljárás.

Magyar fizikusok is tagjai voltak annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amelynek munkája a vezetőinek Nobel-díjat hozott idén. Frei Zsolt és csapata a gravitációs hullámok létezésének bizonyításában vett részt: az Albert Einstein által megfogalmazott feltételezés igazolása valódi tudományos szenzációnak számít.

„Az Év Embere” szavazás 2018. január 1. este hét óráig tart, a nézők a rtl.hu/rtlklub/azevembere oldalon, vagy az RTL24 applikáción keresztül adhatják le voksaikat. A listán szereplőket a szavazás lezárásáig külön-külön is bemutatják az RTL Klub Híradójában.

emTV.hu // RTL Magyarország

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr2413518857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.