Egy fiatalkori jóslat pecsételte meg örökre Szandi sorsát

2018. április 29. 08:50 - emTV

Tiniként ismerte meg az ország, azóta platinalemezek sora, és harminc éve tartó karrier van a háta mögött. A Sláger TV Bencze házhoz megy című műsorának hétfői vendéglátója Szandi lesz. Az énekesnő otthonában mesél karrierje kezdetéről, fiatalkoráról, családi életéről, és azt is megtudhatjuk, mivel foglalkozna, ha nem a zenei pályát választotta volna. A műsorból az is kiderül, mit mondott anno egy jósnő a párjával és a gyermekeivel kapcsolatban, de elkísérhetjük legkisebb fia, Csabus táncpróbájára is.

benczehazhozmegy_szandi_1.jpg

Bencze Attila és csapata Szandiék csodás házában kezdik a napot. Köszönhetően Attila és Szandi több évtizedes barátságának, a stáb kivételes helyzetben volt, ugyanis előttük még sosem engedtek be kamerákat a családi házba. Szandi egyik fő birodalma a konyha, ahol kiderül, hogyan készül a titkos csokiszuflé, miközben az énekesnő harminc éve tartó karrierjéről, valamint a fiatalkoráról is mesél, amely igencsak máshogy alakult, mint a kortársaié. Elárulja, milyen pályát választott volna tizennégy évesen, ha nem a popszakmára teszi fel az életét.

A nézők Szandiék házi edzőtermébe és stúdiójába is bepillanthatnak. Itt nevetve meséli el, milyen volt régen dolgozni és dalokat felvenni úgy, hogy közben a bébiőrt figyelték. Láthatjuk Szandiék platinalemezekkel teli dicsőségfalát is. Ezen a ponton becsatlakozik a büszke férj, Bogdán Csaba zenész, aki beavat minket abba, milyen háziasszony Szandi, és azt is elárulja, melyik házimunkát bízza rá előszeretettel a felesége.

benczehazhozmegy_szandi_2.jpg

Az is kiderül, hogy Szandi milyen mérhetetlenül büszke a legkisebb fiára, Csabusra, aki az ExperiDance Táncakadémián tanul. A tizenegy éves fiút elkíséri a stáb táncórára is, és az odafelé vezető úton Szandi a kocsiban többek között azt is elmeséli, miként igazolódott be, amit egy jósnő mondott neki a párjával és a gyerekeivel kapcsolatban és azt is megosztja, miről szokott beszélgetni két fiával és a lányával.

Mivel akart foglalkozni a tizennégy éves Szandi, és hogyan vélekedik a fiatalkoráról? Milyen rituáléjuk van a legkisebb fiával, Csabussal? Mit mondott neki egy jósnő fiatalkorában, és mit gondol Szandi a szeretlek szóról? Minden kiderül a Bencze házhoz megy legújabb, hétfő esti adásából!

Bencze házhoz megy
április 30. hétfő 19:55
Sláger TV

emTV.hu // Good PR Solution

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr813878720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.