Megkezdődött A Tanár új évadának forgatása

2018. július 24. 12:00 - emTV

Március 31-től volt látható A Tanár című sorozat első évada, amely Nagy Ervin főszereplésével hatalmas sikert aratott: a széria átlagosan 19,5%-os közönségarányt tudott felmutatni a 18-49-es célcsoportban és nyolc héten át zsinórban nyerte meg a szombat estéket.

rtl_atanar_s2_1.jpg

Az iskolában játszódó történetek a dráma és a komédia eszközeivel engedtek bepillantást a diákok és tanárok életébe, az egyes epizódok olyan közéleti, társadalmi kérdéseket feszegettek, mint az örökbefogadás, identitás keresés, diákszerelem vagy éppen a tinédzserek rivalizálása.

rtl_atanar_s2_2.jpg

A sorozat sikere bebizonyította, hogy a közönség nyitott ezekre a kérdésekre és várja a folytatást. Július 23-án a stáb ismét elfoglalta az iskolát, hogy újabb megható, megrázó és elgondolkodtató történeteken keresztül mutassa be egy iskolai közösség rendhagyó hétköznapjait. A jól ismert és közkedvelt szereplőgárda a második évadban új női főszereplővel bővül, akit Trokán Nóra formál meg.

emTV.hu // RTL Magyarország

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr7014130811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.