Napi vetélkedővel, luxusesküvővel és sorozatpremierekkel támadnak a Viasat csatornák

2018. augusztus 08. 13:35 - emTV.hu

Már augusztus 27-én elkezdődik az ősz a Viiasat3 és a Viasat6 csatornáin. Gundel Takács Gábor, az ország egyik legkedveltebb televíziós személyisége és leghitelesebb kvízmestere a Viasat3 műsorán tér vissza a tudásalapú vetélkedők műfajához.

viasat3_kerdezo.jpg

A KérdezŐ című műsorban – amely hat héten át minden hétköznap este nyolc órától lesz látható –, azonban nem ő, hanem közel száz civil, többek között egy pék, egy állatorvos, egy idegenvezető, sőt egy rabbi teszi fel kérdéseit a játékosoknak. A párbajból győztesként kikerülő játékospár pedig a sztárlépcső megmászása, azaz ismert emberek – köztük Ónodi Eszter, Hajós András, Rúzsa Magdi vagy éppen Scherer Péter – kérdéseinek megválaszolása után akár tízmillió forintot is hazavihet.

Természetesen a filmproducer és színésznő Csősz Boglárka, a színésznő Köllő Babett, a gyermekruha-tervező Smaltig Dalma, az üzletasszony Yvonne Dederick és barátnője, Polgár Tünde is ott lesznek a násznépben, hogy tanúi legyenek, ahogy a megosztó műsor egyik legmegosztóbb párosa, Vasvári Vivien és vőlegénye, Fecsó oltár elé áll. A pompás és persze exkluzív rongyrázáson csak a Viasat3 kamerái lehettek jelen. Így a KérdezŐ első adása után idén ősszel egy alkalomra visszatérnek a luxusfeleségek is a Viasat3 képernyőjére. A Feleségek luxuskivitelben – Lagzi luxuskivitelben augusztus 27-én este kilenc órakor kerül képernyőre.

Szintén augusztus 27-től, hétfőnként este tíz órától országos premierként dupla részekkel jön a Helix című sci-fi sorozat, amelyben a Járványügyi Központ orvoskutatóinak egy csoportja egy csúcstechnológiával ellátott sarkvidéki laboratórium-komplexumba utazik, hogy kivizsgálják egy rejtélyes járvány kitörését. A csapat azonban hamarosan élet-halál harcot kénytelen vívni, amelynek tétje már nemcsak saját életük, de a teljes emberiség megmenekülése vagy pusztulása is. A halálos fenyegetés azonban csak a jéghegy csúcsa, ahogy a vírus fejlődik, a hátborzongató igazság is kezd kibontakozni előttük.

Másnap, augusztus 28-án az este tíz órás sávban is vadonatúj sorozatcsemegét kínál a magyar nézők számára a Viasat6. Ekkor indul ugyanis az ezután minden kedden dupla epizódokkal jelentkező Idővonal (Travelers), amelyben a több száz évvel később élő emberek felfedezik, hogyan küldjék vissza tudatukat az időben, a 21. századi emberek fejébe. Az utazók átlagos emberek élete fölött veszik át az irányítást, miközben titokban azon ügyködnek, hogy megmentsék az emberiséget a rájuk váró szörnyű jövőtől – a gond csak az, hogy minden tudásuk történelmi, illetve közösségi médiás profilokon alapul, így a mindennapi életbe való beilleszkedés nehézséget okoz nekik.

Augusztus 29-től minden szerdán este tíz órától dupla résszel érkezik A holnap legendái (Legends of Tomorrow) harmadik évada, A zöld íjász (Arrow) és a Flash – A Villám spinoffja, amelyben Rip Hunternek, az időutazó haramiának hősöket és gonosztevőket kell egyesítenie egy olyan, jövőbeni, megállíthatatlan fenyegetés ellen, ami nemcsak a bolygónkat, de az időmindenséget magát is fenyegeti.

Csütörtök estére is jut új sorozatpremier a Viasat6-on – az Amerikai istenek (American Gods) epizódjai is kettesével mutatkoznak be a csatornán. A Magyarországon most először látható szériában Árnyék frissen szabadult a börtönből, de értelmetlennek érzi életét, hiszen szerelme nemrég halt meg egy közúti balesetben. A temetés az ország másik végében lesz, az oda vezető út azonban nem várt fordulatokat tartogat: egy gyanús figura, aki Szerdának nevezi magát, munkát ajánl neki. Árnyék elfogadja az ajánlatot, azt azonban még nem tudja, hogy ezzel a döntésével jelentős változások állnak majd be az életében, és furcsábbnál furcsább emberekkel fog majd találkozni, amelynek hatására már nem is tudja eldönteni, hogy amit lát, az a valóság-e, vagy az egész csak egy álom.

A Viasat6-on emellett folytatódik az animációs sorozatok sávja: hétköznap délután fél négytől a YU-GI-OH! 5D és a Dragon Ball Super dupla epizódokkal, majd A Simpson család (The Simpsons) következik. A hét mindennapján négy részes maratonnal folytatódik délután hat órától a Két pasi – meg egy kicsi (Two and a Half Men), az Agymenők rajongói pedig hétköznaponként este nyolc órától az első részektől eleveníthetik fel a sorozat epizódjait, melyeket este kilenc órától Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow) részei követnek. A sorozatdömping közepette is marad pénteken este tíz órától a filmes sáv, a vasárnap délelőtti autós blokkba pedig visszatér a Top Gear és a Totalcar, előbbi vadonatúj – Magyarországon még sosem látott – epizódokkal.

emTV.hu // Procomm // fotó: Labancz Viktória / Viasat3

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr3114169121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása