Szeptemberben új műsorvezetővel bővül a Sláger FM csapata

2018. augusztus 27. 14:20 - emTV

Megújul a 103.9 Sláger FM hétvégi műsorsávja, ahova új műsorvezető érkezik. Szeptember 1-től minden hétvégén délelőtt tíz és délután négy óra között a közismert rádiós hangja csendül majd fel a legnagyobb slágerek mellett. Garami Gábor személyében új műsorvezetővel bővül a 103.9 Sláger FM csapata.

slagerfm_garamigabor.jpg

"Rádiósnak lenni mindig is az egyik legizgalmasabb dolog volt és lesz is számomra, hiszen közel vagyok ahhoz, ami a legnagyobb szenvedélyem; ez pedig a zene"

– mondta az ötven esztendős Garami Gábor, aki nagyon örül, hogy a Sláger FM csapatának része lehet.

"Életkoromat tekintve ezeken a zenéken nőttem fel, a Sláger FM játszási listáján hallhatók azok a dalok, amelyek a gyerekkort, a fiatalságot jelentik számomra. Jó látni, hogy ezek a zenék ma is milyen nagy hatással vannak mindenkire"

– árulta el a műsorvezető, aki alig várja, hogy újra mikrofon mögé üljön.

"Teljes szakmai odaadással, lelkesedéssel és alázattal fogom a hallgatókat szolgálni, illetve a zenéket konferálni. Azon leszek, hogy a hétvége valóban a kikapcsolódásról és a feltöltődésről, valamint a szórakozásról szóljon"

– mondta Garami Gábor, aki szeptember 1-től minden hétvégén délelőtt tíz és délután négy óra között veszi birtokba a 103.9 Sláger FM stúdióját.

emTV.hu // Spotlight Media

komment
Címkék: Sláger FM

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr5014205499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.