Medvetámadás érte az Irigy Hónaljmirigy tagjait

2018. szeptember 06. 12:00 - emTV

Az Irigy Hónaljmirigy sztárjai öt napon keresztül koncerteztek Erdélyben, ahol négy helyszínen összesen több, mint tízezer embert szórakoztattak. A majd egy hét alatt a dinamikus tempó mellett szakítottak időt arra is, hogy felfedezzék a tájat és a helyi ételeket, egyik este pedig még egy medvével is harcba kellett szállniuk...

ihm_erdely.jpg

Az erdélyi kalandról a zenekar tagjai nagy lelkesedéssel meséltek, élvezték a koncerteket, a közös bulizást, az erdélyi vendégszeretet és a helyi ételeket is. Ahogy pedig azt tőlük megszokhattuk, humorból sem maradt hiány.

"Gyorsan elrepült ez a közel egy hét, amely igazi csapatépítő is volt a zenekar számára. Mivel folyamatosan együtt voltunk, sokat tudtunk beszélgetni, délelőttönként többször kirándultunk, a bulik után esténként pedig együtt bandáztunk a szálláson, ahol jobbnál jobb helyi gasztro-különlegességekkel, például töltött káposztával vagy házi kenyerekkel kedveskedtek nekünk a vendéglátóink"

– mesélte Sipos Tomi, aki egy "félelmetes" kalandról is beszámolt.

"Egyik este éppen a teraszon iszogattunk, amikor furcsa hangra lettünk figyelmesek. Néhány perc múlva egy hatalmas barnamedve körvonalai látszódtak a kerítés mellett. Mint később kiderült, Feri vette fel a medvejelmezt, hogy megtréfáljon minket, később azonban jól megbánta..."

– nevetett Tomi. Papp Feri elárulta, hogy magánakciójával valójában a csapat tagjait szerette volna tesztelni.

"A koncerteken a Numerakirály közben használjuk ezt a medvejelmezt, adott volt, hogy egyik este jól megvicceljem a többieket. Kíváncsi voltam, hogy viselkednének egy esetleges valódi medvetámadás esetén. Jelentem, egészen jól vizsgáztak!"

A srácok a mini koncertturné után sem állnak meg, nagy erőkkel készülnek az újabb fellépésekre és biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan jelentkeznek a nyár valamelyik giga slágerének Mirigyes feldolgozásával is.

emTV.hu // Red Lemon Media

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr1014225007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.