Zenésztársai az igaz barátra és örök bohémre emlékeznek a Sláger TV-n

2018. szeptember 15. 18:00 - emTV

A nemrég elhunyt Orbán Józsi egy különleges tehetségű ember volt, aki a karrierjét és a magánéletét tekintve is sikert sikerre halmozott. Utóbbi a habitusának köszönhető, annak, hogy született bohémként könnyedén vette, és minden elemében élvezte az életet. Óriási szíve volt, amibe a családtagok, barátok és haverok mellett többszáz hölgy is helyet kapott. Bár mint az a Sláger TV Nektek írtam a dalt című műsorából most kiderül: igazán csak egy nőbe volt szerelmes, olyasvalakibe, akiért megváltozott volna, föladva ezzel a függetlenségét.

A 100 Folk Celsius egykori énekese, dalszövegírója a magyar könnyűzene egyik meghatározó alakja volt több mint négy évtizeden át. Józsi hirtelen jött súlyos betegsége, majd halálhíre megdöbbentette az országot, hiszen a honi zenésztársadalom egyik legendás központi figuráját vesztettük el. Közeli barátai, zenésztársai viszont a gyászon túllépve nem szeretnének tovább szomorkodni, inkább a mindig mosolygós és életvidám Józsira emlékezni. Éppen ezért néhányan, köztük Benkő László és fia, Balázs, Bogdán Csaba, Horváthy Zsolt Csutka, Jankai Béla, Littvay Imre, vagy éppen Patkó Béla Kiki kedvenc bohém cimborájuk legjobb pillanatait, imádni való személyiségét és különleges tehetségét elevenítik most fel a Sláger TV-n. Sosem látott részletességgel mesélnek róla, a történeteken keresztül olyan arcát megmutatva, amit csak a hozzá legközelebb állók láthattak.

"A legnagyobb szabadságot igényelte magának, ezért soha senki mellett nem tudott megállapodni. Miközben az úgynevezett özvegyek, volt szépségkirálynők szemetesládája volt, akik neki sírták el a bánatukat. Mindenki hozzá fordult, ha gondja volt, ő volt mindenki Józsija és ezt ő meg is akarta őrizni..."

– emlékezik vissza Bogdán Csaba a Nektek írtam a dalt című műsorban, de Csutka, alias Horváthy Zsolt azt is elárulja, hogy egyetlen hölgy volt azért az életében, aki miatt megszelídült volna.

"Volt egyszer egy komoly érzelmi viszonya, pedig hát ugye legendás nőfaló hírében állt. Imádta a csajokat, a játékot; az igazi homo ludens megtestesítője volt. Viszont egyszer volt olyan szerelmes egy nőbe, akiért feladta volna, akitől gyereket szeretett volna. Az összes többi nem ért fel ezzel az érzéssel a számára, ezért aztán a szabadságot választotta..."

– mondja Csutka.

Bogdán Csaba a legendás bulikról is sztorizgat, emlékei szerint az gyakorta megesett, hogy a Józsinál tartott házibulik kellős közepén, amikor rendszerint elfogyott a kaja és a pia, valamelyik taxis haver hozott nekik úgy utánpótlást, hogy az utcára leengedett kosárba tette bele a cuccokat, ők pedig egy kötéllel fölhúzták. Kedvenc személyes történetét is elmesélte, amit mindig emleget:

"Egy este Józsitól indultunk el az éjszakába. Akkurátusan belőtte a sérót, majd a napszemüvegét az ingzsebébe tette. Erre megkérdeztem: de hát sötét van, minek a napszemüveg? Mire ő azt válaszolta: tudod, milyen jól fog ez jönni reggel?!"

Nektek írtam a dalt
szeptember 16. vasárnap 21:55
Sláger TV

emTV.hu // Sláger TV // Good PR Solution // címlapfotónk illusztráció

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr1614241047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.