Elkészült az augusztus 20-i tűzijáték zenéje

2018. augusztus 10. 13:55 - emTV.hu

Elkészült az augusztus 20-i Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje; az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

tuzijatekzene18_1.jpg

A zenemű felvételén pénteken Budapesten Szarka Tamás az MTI-nek elmondta: a harmincperces zenedarab Magyarországról és Szent Istvánról szól, valamint mai viszonyunkról hozzá és Magyarországhoz. Az alkotást Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmei ihlették. A műben két intelme jelenik meg, az egyik tétel az irgalmasságról szól, az intelmet versbe öntötte. A másik intelem arról szól, hogy az alázat felemel, a gőg letaszít – idézte.

A mű felvétele Balogh Sándor karmester vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Szarka Tamás zenekara és a Honvéd Férfikar közreműködésével készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. A zeneművet az augusztus 20-ai ünnepségen adják elő délelőtt a Kossuth téren, este pedig a tűzijáték alatt hallható.

"A Kossuth téren több mint százan lépnek fel, grandiózus vállalkozásról van szó"

– mondta Szarka Tamás, aki Horváth János zongorista mellett szintén szólistaként lép fel a zenedarabban. Kitért arra, hogy egy verset is írt a Szent Koronáról, a tűzijáték végén meglepetésre is számíthat a közönség.

tuzijatekzene18_2.jpg

A művész hangsúlyozta: óriási megtiszteltetés volt számára a felkérés, hogy írjon Magyarország születésnapjára Szent Istvánról egy dalt, nagy izgalommal várják a fellépést. Mint mondta, az alkotás fő üzenete, alcíme, amely szöveg el is hangzik a darabban: "Csodaország Magyarország".

A mű létrehozásának folyamatáról elmondta: hosszú, mintegy két hónapos munka áll mögötte, a hangszereléstől kezdve a zene felvételéig. Kiemelte, hogy a zenének a tűzijátékot kell kiszolgálnia.

Miklósa Erika, aki nem először dolgozik a zeneszerzővel, szintén arról beszélt, hogy nagy öröm számára a felkérés és komoly feladatot jelent a mű előadása.

"Egy magyar művésznek óriási megtiszteltetés, ha egy nemzeti ünnepen felléphet, énekelhet, pláne akkor, ha ezt Szarka Tamás zenéjére teszi, amely nem szűkölködik a magyar népzenei hagyományokban sem"

– mondta. Hozzátette, hogy a zenemű alapja egy magyar népdal, és az teljesedik ki modern operává.

"Boldog vagyok, hogy ezen az ünnepen itthon vagyok, énekelhetek és megtisztelhetem az országomat azzal, hogy fellépek ezen az ünnepségen"

– fogalmazott a művész.

emTV.hu // MTI // fotók: Máthé Zoltán / MTI

komment
Címkék: Koncert Zene

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr4314173513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása