Sláger Party-n gyűltek össze a hazai sztárok

2017. szeptember 24. 10:30 - emTV.hu

A hagyományt teremtő Sláger TV nyárbúcsúztató rendezvényén, amelyet a 103.9 Sláger FM rádióval közösen tartottak, együtt ünnepelt a hazai zenész szakma színe-java: többek között Bródy János, Csepregi Éva, Szikora Róbert, Geszti Péter, Sasvári Sándor és Szandi is. A szórakozásból a csatorna műsorvezetői, így például Bangó Margit, Zoltán Erika, Pordán Petra, Abaházy Csaba és Tücsi sem maradhattak ki, akik a Nagy Gatsby filmből emlékezetes, az 1920-as évek divatjának megfelelő ruhákban érkeztek. Ezzel keltették életre a helyszínen a Sláger TV megújult arculatát, amely ennek a korszaknak a hangulatát idézi.

slager_party.jpg

A Tematic Media Group harmadik alkalommal rendezte meg éves Sláger Party-ját, ahol ismét a magyar zene és a magyar előadók álltak a középpontban. Az eseményt rendszerint a Sláger TV születésnapjának dátumához időzítik, idén azonban egybekötötték a csatorna arculatváltásának időpontjával is.

"Mostantól egységes Sláger arculattal várjuk a nézőket, hallgatókat és a magyar előadókat, amivel hangsúlyozni szeretnénk a Tematik médiacsoporthoz tartozó Sláger FM és Sláger TV összetartozását. Ennek bemutatására külön kampánnyal is készültünk"

– mondta Fái András producer.

"Az ősz folyamán sok helyen lehet majd találkozni velünk, de főképp a képernyőn várunk mindenkit megújult műsorkínálatunkkal és arculatunkkal. Több retro és popzenei műsorral jelentkezünk, kihasználva egységünket a Sláger FM programjával és arcaival"

– tette hozzá a producer, akitől Csikesz Erika, a Sláger FM vezérigazgatója és Sláger menedzsment operatív vezetője vette át a szót.

"A retro életérzés hatalmas divat ma Magyarországon, jelenlétünk vidéken is rendkívül erős"

– fogalmazott Csikesz Erika.

A rendezvényen a Sláger TV Zeneposta című műsorának házigazdája, Bangó Margit is remekül érezte magát.

"Andrejszky Zoltánnal vezetjük minden hétfőn élőben a Zenepostát, és el sem tudom mondani, mennyi kedvességet kapunk a közönségtől. Rengeteg kívánság érkezik. Arra is volt példa, hogy egy betelefonáló elsírta magát, mert annyira régóta szeretett volna velünk beszélni. Felemelő érezni ezt a fajta szeretetet"

– mondta el Bangó Margit, aki azt is hozzátette, a Sláger Party mindig remek alakalom arra, hogy a zenész szakma színe-java műfajtól függetlenül találkozhasson. Ez egy olyan közösség és csatorna, amelyhez jó tartozni.

Az eseményről számos híresség mellett Szandi sem hiányozhatott.

"Csabival már tavaly is tudtuk, hogy idén is itt a helyünk. Nagyon kevés partira járunk, de erre mindig eljövünk. Sok olyan zenésztársunk van, akikkel a hétköznapokban ritkábban találkozunk, és ilyenkor tudunk egy kicsit hosszasabban beszélgetni velük. Vikidál Gyulának például most mondtam el, hogy mennyit jelentett számomra, amikor tinikoromban együtt dolgozhattam vele a Nyomorultakban. Tizenkét évesen statisztáltam Szegeden az előadásban, amelyben ő Jean Valjean szerepét játszotta. Azóta sem láttam hozzá foghatót, életre szóló élmény volt, ami azóta is elkísér"

– tette hozzá az énekesnő.

emTV.hu // Good PR Solution

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr3412887330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása