Kéthetes Valentin-napot tart a Paramount Channel

2018. február 14. 13:00 - emTV.hu

Idén kéthetes Valentin-napot tart a Paramount Channel! Az ország legnépszerűbb mozis csatornája mától a hónap végéig romantikus filmklasszikusokkal örvendezteti meg a nézőit. Többek között az Álom luxuskivitelben, a Fogjunk tolvajt!, vagy a Mezítláb a parkban című örökzöldeket is láthatjuk, eredeti magyar szinkronnal, és olyan színészlegendák, mint Audrey Hepburn, Grace Kelly, Jane Fonda, Cary Grant, vagy éppen Robert Redford előadásában.

Igazán különleges meglepetéssel készült a Paramount Channel a Valentin-nap alkalmából, hiszen olyan filmklasszikusokat tűz műsorára, amelyek a romantikus műfaj alapműveinek számítanak. A szerelmesek világnapjának estéjén az 1978-as Óvakodj a törpétől! című produkció nyitja a sort. A Goldie Hawn és Chevy Chase főszereplésével készült romantikus vígjáték-krimiben a Hawn által alakított csodaszép, kissé esetlen Gloria akaratán kívül belekeveredik egy nagyszabású bűncselekménybe. A jóképű nyomozó, Tony Carlson (Chevy Chase) a bűntény megoldása során pedig egyre jobban belehabarodik a szőke naivába.

Valentin másnapján jön az Ég veled, drágám!, amelyben Rosanna Schiaffino és Tony Curtis mellett a szintén magyar származású egykori szépségideált, Gábor Zsazsát láthatjuk (címlap képünkön). Február 16-án jön minden idők egyik legismertebb romantikus alkotása, az Álom luxuskivitelben. Az 1961-es produkcióban a sikeres, nagylábon élő kifinomult nő, és a sikertelen, szegény hódoló szerelmi történetét követhetjük végig. Az Audrey Hepburn és George Peppard főszereplésével készült mozi annak idején két Oscar-díjat nyert. Annak ellenére, hogy ez Hepburn legikonikusabb filmje, a színésznőnek mégsem sikerült bezsebelnie a legjobb női főszereplő díját.

A retroválogatásban egy Alfred Hitchcock klasszikus is helyet kapott, az 1955-ben bemutatott Fogjunk tolvajt!, Grace Kelly és Cary Grant főszereplésével. Február 22-én láthatjuk Jane Fonda és Robert Redford zseniális párosát, a Neil Simon színházi sikerdarabján alapuló Mezítláb a parkbant. A vetítések sorát február 28-án a Mókás arc zárja, amelynek sztárja újfent Audrey Hepburn, aki mellett a hollywoodi táncos-zenés filmek ikonja, Fred Astaire tűnik fel.

Most akkor mikor?

Óvakodj a törpétől! – február 14-én, 21:00-kor
Ég veled, drágám! (csatorna premier) – február 15-én, 10:45-kor
Álom luxuskivitelben (csatorna premier) – február 16-én, 10:55-kor
Fogjunk tolvajt! (csatorna premier) – február 22-én, 8:55-kor
Mezítláb a parkban – február 27-én, 11:55-kor
Mókás arc – február 28-án, 9:00-kor

emTV.hu // Red Lemon Media

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr3413667684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása