A Dal 2019 – Kihirdették az első elődöntő fellépőit

2019. február 05. 14:00 - emTV.hu

Véget értek A Dal 2019 élő válogatói, az adásokból továbbjutó fellépők két elődöntőben versengenek egymással. Az első kilenc előadó szombat este lesz látható a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén. A első elődöntőben az Acoustic Planet Nyári zápor; DENIZ Ide várnak vissza; a Konyha Százszor visszajátszott; Petruska Help Me Out of Here; a The Middletonz Roses; a The Sign Ő; a USNK Posztolj; Vavra Bence Szótlanság; valamint a yesyes Incomplete című dalai versenyeznek majd – közölte az MTI-vel hétfőn az MTVA sajtóosztálya.

A két elődöntőben színpadra lépő kilenc-kilenc előadó közül nyolcan mérettethetik meg magukat a február 23-i döntőben. A szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri A Dal 2019 Felfedezettje különdíjat.

A február 2-i válogatóban a tizenhat éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című számot adta elő. 40-40 ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a USNK és a Posztolj című dal lett, így velük is találkozhatnak a nézők az elődöntőben.

Már elindult A Dal Akusztik online szavazás is. Az adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a harminc versenydal akusztikus változatára február 20-án éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

A Dal adásai után, 21.40-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával. A Dal 2019 honlapján, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalain pedig extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetők a műsorról.

emTV.hu // MTI

banner_ketto.jpg

komment
Címkék: MTVA A Dal

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr4614608756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása