Nemzetközi összecsapással fokozza az izgalmakat az Exatlon Hungary

2020. március 06. 17:20 - emTV.hu

Közeleg az Exatlon Hungary egyik legizgalmasabb pillanata, hiszen több hétnyi küzdelem után, a második évadban először, március 9-én a magyar válogatott a mexikói csapat legjobbjaival mérheti össze erejét. A Kihívók és a Bajnokok legjobbjai, erejüket egyesítve képviselhetik hazánkat a világ legjobb exatlonistáival szemben egy nem mindennapi estén, ahol végre revansot vehetnek a tavalyi megmérettetést követően.

cgty6736.JPG

Őrületes futamokkal, gigantikus pályán, egy hamisítatlan hangulatú mérkőzésnek lehetnek szemtanúi a magyar rajongók, hiszen hétfő este érkezik 2020 Magyarország-Mexikó Exatlon összecsapása. A mexikóiak 8 legjobbja komoly erőpróbát jelent majd a magyar csapatnak, hiszen már 147 versenynapot tudhatnak maguk mögött az Exatlonban, a döntőhöz közelítve csak a legkeményebb sportolóik maradtak esélyesek a végső győzelemre. Bár a kétszeres tavalyi román győzelmen túl a mexikóiak és a dominikaiak végül felülkerekedtek a magyar játkosokon, most eljött az idő egy rendkívüli pillanatokat ígérő új fordulóra!

Palik László műsorvezetőként is rendkívüli küzdelemre és őrületes hangulatra számít, ez a nap műsorvezetőként számára is különleges.

"Teljesen más egy nemzetközi csatát közvetíteni az Exatlonban, hisz itt ér szurkolni! Szurkolni a mieinkért, szurkolni a győzelmünknek! Egy kommentátor munkájának mindig a legszebb része, ha a saját hazájának a versenyzőit kisérheti, közvetítheti egy másik ország fiaival, lányaival vívott versenyben. Ezek az alkalmak mindig különlegesek! Ez nekünk televíziósoknak is ünnep! Egyrészt itt egy pillanatra megszűnnek a versenyzőink Bajnokoknak és Kihivóknak lenni! Itt egy csapattá kovácsolódnak az eddigi ellenfelek és az eddigi kék és piros mezeket felváltja a nemzeti szín, ami mindent megváltoztat. Egy szív, egy lélek lesz egy nap erejéig a két csapat, hogy azután, a nemzetközi összecsapás után újra folytassák a versenyfutásukat a végső győzelem felé! Speciális cél, speciális érzések, speciális helyzet, szóval minden különleges ebben a napban!"

– vélekedett Laci.

1timi_mexiko.jpg

Az Exatlon tavalyi versenyzői is életre szóló emlékként emlékeznek vissza a nemzetközi mérkőzésekre. Az Exatlon Hungary riportere, Gelencsér Timi tavaly még szintén versenyzőként is átélhette ezeket az eseményeket, most pedig kivülről szurkolhatott a magyar válogatottnak.

"Számomra a nemzetközi mérkőzések voltak a legemlékezetesebbek a tavalyi Exatlonban. A románok elleni győzelem felejthetetlen volt, viszont a mexikói összecsapáson eszméletlenül jó volt a hangulat. A játékosok állandóan énekeltek, táncoltak, biztatták egymást, nevettek. Akkor már több mint fél éve ott voltak, de nagyon jó volt látni azt a lelkesedést és pozitivitást, ami sugárzott róluk, és ránk is átragadt. Sokat tanultunk tőlük, talán a legfontosabb számomra az volt, amikor egy női versenyzőjük nem sok sikert kívánt nekem a futam előtt, hanem, hogy élvezzük. Nagyon tetszett, hogy ők valóban élvezetből csinálják, és mi is rájöttünk, hogy bármennyire is kemények a pályák, bármilyen versenynap is vár ránk éppen, a legfontosabb, hogy élvezettel csináljuk, csak úgy lehet itt előre jutni. Persze technikai dolgokat is ellestünk tőlük, de Magyarországot képviselni óriás dicsőség. Nagyon büszke vagyok arra, hogy tudtam az országnak pontot hozni ellenük. Az idein is szívesen beálltam volna, az egész stáb, a versenyzők is eggyé kovácsolódtak, és ez a különleges hangulat mindenkit átjárt"

– mesélte Timi.

Március 9-én este, 20:10-től érkezik az Exatlon Hungary, egy kihagyhatatlan Magyarország-Mexikó összecsapással!

emTV.hu // TV2

emtvketto_fb.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr6415507784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása