Ennyivel tévéznek többet a felnőttek és a gyerekek a koronavírus-járvány idején

2020. április 23. 09:00 - emTV

A gyerekek körében, illetve a délelőtti órákban nőtt meg leginkább a tévénézésre fordított idő Magyarországon a koronavírus-járvány által meghozott korlátozó intézkedések hatására, ugyanakkor minden korcsoportban és minden idősávban nőtt a tévéképernyő előtt töltött időtartam – derül ki a TV2-nek a Nielsen Közönségmérés adataiból készített kutatásából. A 2020 márciusának és 2019 márciusának adatait összehasonlító elemzésből kiderül, hogy a teljes lakosság a tavalyi 279 perc helyett idén márciusban már 318 percet töltött átlagosan tévézéssel, ami 14 százalékos emelkedést jelent.

children-403582_1280.jpg

Érdekes megnézni, hogy az egyes korcsoportok közül melyiknél hogy alakult a tévénézésre fordított idő növekedése. Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb mértékben, 32,9 százalékkal a 4-17 évesek, azaz a gyerekek körében nőtt a tévéképernyő előtt töltött idő, hiszen nekik is otthon kell tölteniük a napjukat iskolába és különórákra járás helyett, illetve kevesebbet tudnak a szabadban tartózkodni, míg a szüleik dolgoznak. Második legnagyobb növekedés, 13,8 százalékkal a 18-59 évesek körében történt, akik tavaly márciusban 240 percet töltöttek a tévéképernyők előtt, miközben idén márciusban ez az érték 273 percre nőtt. Noha a 60 év felettiek tévéznek messze a legtöbbet, az ő tévézési szokásait befolyásolta legkevésbé a mostani helyzet: náluk 9,5 százalékkal 463 percre nőtt az erre fordított idő tavaly márciushoz képest.

Nem meglepő módon a járvány hatására azokban a napszakokban nőtt leginkább a tévénézésre fordított idő, amelyet normális esetben a munkahelyen vagy oktatási intézményben tölt a magyarok többsége. A legnagyobb arányban így a délelőtti, 9-12 óra közötti időszakban nőtt meg a tévézési kedv, 27,3 százalékkal, azaz több mint negyedével nőtt az egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő. A délutáni időszakban (12-18 óra) is jelentősen, több mint 20 százalékkal nőtt a tévézésre fordított idő, míg az esti órákban az emelkedés már 10 százalék alatti, 7,9 százalékos volt.

grafikon_0422.jpg

"Már márciusban is jóval többet tévéztek a magyarok a tavalyi év hasonló időszakához képest a járványhelyzet miatt, noha a jelentősebb változások és szigorítások csak a hónap közepén történtek meg. Áprilisban, amely az első teljes hónap lesz a korlátozások bevezetése óta, szintén jelentősen magasabb tévénézési időre számítunk a tavalyi év áprilisához képest.

A jelenlegi rendkívüli helyzetben, amikor sokkal több ember tölti napközben tévézéssel az idejét, ez a törekvésünk különösen helyénvalónak mutatkozik"

– mondja Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója, majd hozzátette: a TV2 Csoport mindig is arra törekedett, hogy minden napszakban a legszélesebb körű szórakoztató tartalmakkal szolgáljon minden korosztály számára.

emTV.hu // TV2 // címlapképünk illusztráció // táblázat: Nielsen Közönségmérés / TV2 Kutatás

emtvketto_fb.jpg

komment
Címkék: TV2

A bejegyzés trackback címe:

https://emtvketto.blog.hu/api/trackback/id/tr9215634140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.